Mert a pr-t nem öncélúnak tekintjük. Munkánkat pontosság, kreativitás, őszinteség és az ügyfeleinkre történő ráhangolódás jellemzi, ahogy fontos számunkra
az is, hogy minden cse-
lekvésünkben etikusan
járjunk el.


Válságkommunikáció Nyomtatás

Megfelelő, őszinte kommunikációval győztesen kerülhet ki egy válságos szituációból is, ha tapasztalt szakemberekre bízza magát.

Kinek ajánljuk?

Azon szervezeteknek, akiknek válságba kerül(he)t a jó hírneve.

Mivel foglalkozunk szívesen?

Szívesen csak a felkészítéssel foglalkozunk, hiszen nekünk sem jó, ha ügyfelünk válságszituációba kerül.

Mivel nem foglalkozunk?

Válság esetén kiemelten fontos, hogy jól ismerjük a vállalatot és tevékenységét, hosszú távú együttműködésünk legyen a szervezettel kapcsolatban álló újságírókkal. Ezért válságkommunikációs tanácsadást kizárólag már meglévő partnereinknek nyújtunk.


Néhány példa

VálságkommunikációA Sicontact által forgalmazott ESET biztonsági szoftvereihez 2009. március 9-én rövid ideig hibás frissítés volt elérhető. A hibát a szoftver fejlesztői azonnal eltávolították, ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy azon felhasználókat, akiknél jelentkezett a hiba, tájékoztassuk és minden szükséges segítséget megadjunk számukra. Ennek érdekében a legfontosabb szakmai médiumok újságíróit közvetlenül informáltuk, emellett a honlapon a hiba elhárításához szükséges lépéseket is bemutattuk.