pr ügynökség hitvallás
 



Mert a pr-t nem öncélúnak tekintjük. Munkánkat pontosság, kreativitás, őszinteség és az ügyfeleinkre történő ráhangolódás jellemzi, ahogy fontos számunkra
az is, hogy minden cse-
lekvésünkben etikusan
járjunk el.


Növekedés válság idején - Tartós bérlet és flottakezelés kampány a Sixtnek Nyomtatás
Az autóipar volt az egyik olyan iparág, amelyet a gazdasági válság kiemelten érintett. Hogyan lehet ilyen kritikus helyzetben sikeres kommunikációt folytatni? 2009 elején azt a feladatot kaptuk a Sixt Magyarországtól, hogy tervezzünk kampányt a tartós bérlet és flottakezelés szolgáltatások erősítésére. Mivel az adott gazdasági környezetben a vállalatok számára a költséghatékonyság különösen fontos, ezért olyan pr és marketingkommunikációs kampányt terveztünk, amellyel főként a szolgáltatások pénzügyi előnyeit hangsúlyoztuk. A kampány során az általánosabb érvek mellett a Sixt néhány akciós tartós bérleti konstrukcióját emeltük ki mintaajánlatként.


A kampány célja

Egyik fő célunk az volt, hogy a tartós bérlet és flottakezelés bemutatásával tudatosítsuk azokat a körülményeket, amelyek e szolgáltatásokat pénzügyileg kedvezővé teszik. Emellett a konkrét ajánlatokkal megmutattuk, hogy a tartós bérlet valóban megfizethető szolgáltatás. Számokban kifejezve azt a célt tűztük ki, hogy növeljük a Sixthez beérkező ajánlatkérések, s ezen keresztül a szerződéskötések számát.

Az alkalmazott eszközök

A kampány alapját az a cikksorozat jelentette, melyet a Sixt egyik szakértőjével, Farkas Andrással készített interjú alapján állítottunk össze. Célunk elsősorban a tartós bérlet és a flottakezelés szolgáltatótól független előnyeinek kiemelése volt. A cikkekben így a hitelességre és a szakmaiságra helyeztük a hangsúlyt. A megjelenéshez a célcsoport (elsősorban a cégvezetők, beszerzési és pénzügyi vezetők) számára releváns médiumokat (Napi Gazdaság, Haszon) választottunk ki. A cikkek összefoglalóját az Indexen is megjelentettük.

A cikksorozat részei:

  • •   Vállalati autó: saját kézben vagy kiszervezve?
  • •   Tapasztalat és rugalmasság: a jó flottakezelő ismérvei
  • •   Hogyan építsünk vállalati flottát?

A tartós bérlet előnyeit hangsúlyozó pr cikk sorozat mellett marketingkommunikációs kampányt is indítottunk, amely során több akciós ajánlatra hívtuk fel a figyelmet egy hirdetéssorozatban. Az ajánlat részleteinek bemutatására létrehoztunk egy speciális aloldalt.

A kampány során alkalmazott médiumok a pr megjelenésekhez hasonlóan olyan lapok és portálok voltak, amelyek segítségével hatékonyan érhettük el a célcsoportot: Napi Gazdaság, Haszon, Piac és Profit, Prim Online. A hagyományos hirdetések mellett célzottabb eszközöket is alkalmaztunk: az Index cégvezetői adatbázisára dm levelet küldtünk, Google AdWords kampányt indítottunk, emellett a Sixt partnereit sms-ben és hírlevélben tájékoztattuk.

Az akció kommunikációját a Sixt honlapján több eszközzel erősítettük: a nyitóoldalon elhelyeztünk egy bannert, míg minden oldal alján a Sixt Különlegességek közt elhelyeztünk egy kiemelt linket.

A kampány végén a Sixt tartós bérlet üzletágának negyedéves eredményeiről kiadtunk egy sajtóközleményt, amely a forgalmi adatok mellett közvetetten azt is tartalmazta, hogy miért érdemes ezt a szolgáltatást választani.

                 Sixt kreatív                  Sixt kreatív

A kampány kimenetele:

A Sixt adatai alapján 2009 első negyedévében közel háromszorosára nőtt a tartós bérlettel kapcsolatos ajánlatkérések száma az előző év azonos időszakához képest, és 23,5 százalékkal emelkedett a létrejött megállapodások száma is. E kedvező eredményekhez többek között a SAKKOM Interaktív kampánya is hozzájárult.

Bár számos olyan eszközt alkalmaztunk – például az offline pr cikkeket és hirdetéseket –, amelyek közvetlen hatása nem mérhető, a kampányunk eredményességét bizonyítja, hogy az online eszközök (a Google AdWords kampányt nem számítva) másfél hónap alatt több mint 2700 látogatót vittek a honlapra. Különösen hatékonynak bizonyult az Indexen közölt pr cikk: a Sixt oldalára átkattintók átlagosan 5,67 aloldalt néztek meg, valamint 4 és fél percet töltöttek a honlapon található információk áttanulmányozásával.

A tartós bérlet üzletág eredményességéről és a Sixt szolgáltatásának előnyeiről kiadott sajtóközleményünket közölte többek között a Világgazdaság, a Piac és Profit, a Magyar Hírlap, a Híradó.hu, valamint a kifejezetten vezetőknek szóló Cégvezetés Egyperces e-mail magazin.

                                Sixt - Világgazdaság cikk

A hitelességre és a szakmai információk biztosítására való törekvésünk sikerességét mutatja, hogy az Origo Vállalkozói negyed rovatának újságírója a cégautók finanszírozásáról készített összeállításában átvette a cikksorozatunkat: Farkas Andrást szólaltatta meg a téma hiteles szakértőjeként, ráadásul a pr anyagokban megfogalmazott előnyök nagy részét is bemutatta olvasóinak.

Vissza