Irány a SAKKOM Interaktív online marketing és pr ügynökség weboldala


Mobilalkalmazások marketingje

Hogyan lehet egy mobilalkalmazást sikeressé tenni. Tehát van egy valaki által jónak gondolt okostelefonra szánt program, ötlet. Programozója van. Mit kell tennie, hogy sikeres legyen a dolog?

Mobilalkalmazást jellemzően kétféle indíttatásból fejleszt egy cég, vagy új bevételi forrást lát benne, vagy pusztán a vállalat innovatív imázsát szeretné hangsúlyozni. Legyen bármi is a cél, a siker egyik legkézzelfoghatóbb fokmérője – függetlenítve magunkat az üzleti modelltől – általában a letöltések számában határozható meg.

mobilalkalmazas

Néhány hete egy vállalat marketingese éppen azért keresett meg bennünket, hogy véleményezzünk az Adroid Marketen frissen publikált alkalmazását, ami a tevékenységi köréhez kapcsolódóan látott el egy jól körülhatárolt feladatot. A fő probléma az volt, hogy habár az app mind a külcsín, mind a belbecs tekintetében nagyon jól sikerült, a letöltési számok rendkívül alacsonyak voltak. Rövid vizsgálódást követően hamar megleltük a magyarázatot, az alkalmazást jellemző legfontosabb kulcsszóra – ami alapján megtalálhatták volna a programot az Android Marketen – csak egy konkurens cég – egyébként kevésbé ötletes és felhasználóbarát – fejlesztése jött elő.

Az eset jól példázza, hogy bizony a mobil alkalmazások terén is szükség van marketingre, mert önmagától nagyon kevés fejlesztés lesz igazán sikeres. A mobil piactereken több százezer alkalmazás található, ezért az egyik legfontosabb lépés a keresőoptimalizálás (SEO). Ahogy egy céges honlap esetében is meghatározhatók a legfontosabb kulcsszavak, melyekre az oldalt optimalizálva komoly forgalmat és ehhez kapcsolódóan megrendelés-növekedést érhet el a cég, úgy a mobilalkalmazás tekintetében is célszerű ezt a kutatómunkát elvégezni. A tervezésnek ebben a szakaszában tulajdonképpen arra törekszünk, hogy a piacterek keresőiben megjelenjünk azokra a kulcsszavakra, amiket a felhasználók nagy valószínűséggel tömegesen gépelnek be. A legfontosabb kulcsszót érdemes a mobilalkalmazás nevében – ragozatlanul – is elhelyezni, s persze a termékleírásban is, itt egyébként is több lehetőség van arra, hogy jól meghatározott kulcsszókészletet „rejtsünk el” a bemutatkozó szövegben.

Szintén a mobilalkalmazás terjedését segítik a beépített „hype funkciók”. A mobil piactereken elképesztő mennyiségű alkalmazás található, ezek közül a kiválasztás egyik fő szempontja a minél magasabb értékélési szám. Ezért célszerű az alkalmazásba integrálni például a kedvező értékelésre való ösztönzést, de ugyanígy sokat segíthet a közösségi platformokkal történő integráció is. Jellemző az is, hogy egy alkalmazást sokkal szívesebben töltenek le, ha van egy ingyenes verziója, ami vagy korlátozott képességekkel rendelkezik, vagy hirdetéseket jelenít meg. Így nagyobb elérést tudunk biztosítani.

Nem utolsó sorban pedig ott vannak a „hagyományos” marketing eszközök. Ha például egyedi igényre adunk választ, adjunk ki róla sajtóközleményt, népszerűsítsük a rendelkezésre álló „ingyenes” marketingfelületeinken, például a vállalati honlapon, az ügyfél-kommunikációban, hirdetéseinkben az applikációra mutató QR-kód formájában. Ezt egészíthetik még ki a célzott kampányok, például a mobilhirdetések, melyek más applikációkban jelennek meg. Fontos, hogy mindezt tervezetten, koncentráltan tegyük, így rövid idő alatt jelentős letöltési számot tudunk elérni, amit a piacterek az új alkalmazások toplistájában történő megjelenítéssel hálálnak meg, ez utóbbi szintén az egyik legfontosabb pont az alkalmazás népszerűsítéséhez.

Címkék:

Hozzászólások lezárva.