Az utóbbi időben több helyről, még ügyfeleinktől is kaptunk továbbított leveleket, amelyekben különböző cégek online marketing szolgáltatásokat kínálnak. Ez önmagában nem lenne probléma, csakhogy ezek a cégek nem kevesebbet ígérnek, mint hogy a leendő ügyfél honlapja garantáltan első helyen fog megjelenni a Google keresőjében. Garanciát persze lehet vállalni, de a siker annyi mindentől függ, ráadásul ezek az ajánlatok trükkösen kezelik ezt a kérdést.
Először is: a keresőoptimalizálás alfája és ómegája az, hogy milyen kulcsszavakra akarunk megjelenni. Gyenge, senki által nem keresett vagy nem releváns kulcsszavakra történő optimalizálás lehet ugyan sikeres, csak vásárlókat, érdeklődőket nem fogunk belőle látni. Ezen túl, ha jó kulcsszavakat is választunk, egyik keresőoptimalizálási technika sem hoz önmagában 100 százalékos sikert. Idővel változhat a keresési algoritmus, a versenytársak új honlappal jelentkezhetnek – az első helyért bizony örökös harc folyik, amelynek kimenetele soha nem biztos.

Az alábbiakban azt vesszük sorra, hogy a fenti ajánlatok alatt általában mit értenek valójában ezek a vállalatok.
1. Cégadatbázisban jelenünk meg
Ez a leggyakoribb, és talán a legkevésbé „káros” átverés, bár az ügyfél általában itt sem azt kapja, amire az első ajánlat hallatán számít. A honlapjáról ugyanis a legfontosabb adatokat – például az elérhetőségeket, a legfontosabb tevékenységeket, az ehhez kapcsolódó kulcsszavakat – egy cégadatbázis sablonos űrlapján foglalják össze. A Google-ben tulajdonképpen ez az adatlap jelenik meg (szerencsés esetben) az első helyen. A sikerre van ugyan esély, de kicsi: a látogató általában túl kevés, számára alig értékelhető információt kap. Ha kitartó, kis keresgélés és még egy-két kattintás után juthat tovább az ügyfél honlapjára, de ennek esélyét több tényező is csökkenti. Ezeken az oldalakon ugyanis nem csak egy cég adatait sorolják fel általában, hanem az ugyanezen a területen működő konkurensek adatait is, ami meglehetősen rontja az esélyeket.
2. A cég saját oldalán/adatbázisában elhelyezett linkért fizetünk
Hasonló eset az előzőhöz, de itt a cég azt ígéri, az ügyfél saját oldala lesz első a keresőben (általában nem az ügyfél, hanem a cég által előre meghatározott kulcsszavakra). Ehhez szintén a cég saját oldalán vagy adatbázisában kell elhelyezni egy linket és némi információt. A cég érvelése szerint az ő oldala rendkívül értékes (nagy látogatottságú, csak minőségi tartalmat hordoz), ez pedig növeli a mi honlapunk értékét is.
Valójában ennek az érvelésnek is van létjogosultsága, hiszen a Google az oldalunk Pagerank értékének számításánál figyelembe veszi azt is, hogy a ránk hivatkozó többi oldalnak milyen a Pagerank értéke. Egy honlap Pagerank értékét egyébként könnyen, ingyenes eszközökkel is ellenőrizhetjük (pl.: http://www.prchecker.info/check_page_rank.php).
Egy linktől azonban még akkor sem szabad megváltást várni, ha az magas Pagerank értékű oldalról mutat a miénkre. A rangsorolásnál a Google még több száz szempontot vesz figyelembe (például az oldalunk minőségét, a kulcsszavak előfordulási arányát a szövegeinkben), így pusztán linkekkel általában nem lehet első helyezést elérni.
Ennek a fajta átverésnek általában az a lényege, hogy a cég olyan kulcsszavakat határoz meg, amelyekre az ügyfél honlapja amúgy is első (vagy legalábbis benne van az első tízben), így nem annyira feltűnő, ha a link elhelyezése után nem változik semmi.
3. Organikus találat helyett keresőhirdetést kapunk
A cégek ebben az esetben összemossák a keresőoptimalizálást és a keresőhirdetéseket. Bár az ügyfél honlapjára mutató link (egy AdWords hirdetés) az elsők között jelenik majd meg, ezt a Google csak fizetség ellenében jeleníti meg – ha nem fizetünk, nem fogunk megjelenni. A cég ilyenkor általában egy fix havidíjas konstrukciót ajánl, amelynek egy részét a Google-nek utalja át (a maradék természetesen a sikerdíj, jutalék). Mivel azonban általában a kattintások után kell fizetni, a hirdetéseket úgy állítják be, hogy sok megjelenés mellett kevés átkattintást hozzanak (nem releváns hirdetés, túl általános kulcsszavak), így többet tarthatnak meg az ügyfél pénzéből.
Ez sem nevezhető „klasszikus” átverésnek, hiszen az ügyfél honlapja valóban láthatóvá válik az internetezőknek, még akár látogatókat is szerezhet így. Az AdWords azonban sokkal rugalmasabb, sokkal sokoldalúbban használható eszköz annál, hogy pusztán a megjelenés támogatására használjuk. Célravezetőbb, ha látogatókat, vagy inkább konverziókat (ajánlatkéréseket, vásárlásokat) próbálunk szerezni a segítségével.
Ráadásul a hirdetések megjelenésének az AdWordsben nincs fix tarifája – a jobb minőségű üzeneteket a Google kevesebb pénzért is előkelőbb helyeken jeleníti meg. Az erre specializálódott ügynökségek ezért általában különválasztják a kampány menedzseléséért felszámított díjat a hirdetésekről szánt kerettől – a hatékonyságot éppen az bizonyítja, hogy a megadott büdzsét mennyire jól használják fel.
Mire figyeljünk még?
Ne fizessünk egy cégnek se, ha az ajánlatát az alábbi módon akarja vonzóbbá tenni:
- Arra hivatkozik, hogy a honlapunk már szerepel az adatbázisban/már az első helyen jelenik meg, mert tavaly erre már kötöttünk szerződést, most csak az idei évre vonatkozó részleteket akarják megbeszélni (és a számlát benyújtani).
- Ha azt mondja, kizárólagos szerződése van a Google-lel, vagy van egy 100 százalékig megbízható, minden esetben működő, de titkos (védett) módszere keresőoptimalizálásra.
Címkék: átverés, keresőhirdetés, keresőmarketing